Készülék tesztek

Kipróbáltuk a leggyorsabb netbookot (készülék: 1201N | 2010/01/18)

Kezeink közt járt a jelenleg kapható legnagyobb teljesítményű Asus Eee PC, amely már majdnem olyan, mint egy notebook, de kicsit kisebb és könyebb. A teszt apropóján azt is megvizsgáltuk, mire számíthatunk a könnyen hurcolható minigépek piacán 2010-ben.

Mint karácsony előtti vásárlási tanácsadó cikkünkben is kiemeltük, csínján kellett bánni az újabb, Windows 7-et futtató netbookokkal, a Microsoft legújabb operációs rendszerét ugyanis olyan gépekre is felrakják, amelyek túl gyengék hozzá. Bár az egyik első Win 7-es Eee PC-t, a 1101HA jelzésűt lassúsága miatt bíráltuk, az Asustól  ezúttal egy olyan modellt kaptunk, amely minden idők eddigi legnagyobb teljesítményű netbookja.

Már majdnem notebook


Az  Eee PC 1201N belsejében ugyanis a korábbi típusokénál nagyobb teljesítményű, kétmagos Intel Atom lapka lakozik (Atom 330), a grafikus megjelenítésért pedig egy Nvidia Ion chip felelős. Bár ez továbbra sem elegendő újabb játékok futtatására, nagyfelbontású videók megtekintését már lehetővé teszi .

A multimédiás igényeket a szokásosnál nagyobb 12,1 colos, HD-ready (1366x768 pixel) felbontású képernyő egészíti ki, ami egyben azt is jelenti, hogy ez a masina kissé termetesebb, illetve másfél kilós tömegével nehezebb is a tipikus netbookoknál, közelebb áll nagyobb testvéréhez, a notebookhoz. Bár egy nagyobb masinát nehezebb hordozni, ez egyben azt is jelenti, hogy a billentyűzet mérete nagyobb, így kényelmesebb gépelni rajta.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Nagyobb és nehezebb a szokásosnál, de kényelmesebb használni a 1201N-t



Sokkal izmosabb lett

Tesztpéldányunkon a Windows 7 Home Premium verziója futott, ennek az indulási sebessége azonban egyáltalán nem tűnt gyorsabbnak a tavaly kipróbált gyenge netbookénál, nagyjából 42-45 másodpercet vesz igénybe átlagosan. Hibernálásból valamelyest fürgébben éled a gép, mintegy 28 másodperc alatt - ez azonban sajnos semmivel sem sebesebb a régi netbookokénál.

Ellenben maga az operációs rendszer érezhetően fürgébb a kétmagos Atom lapkával, nem kell hosszasan várakozni a böngésző, szövegszerkesztő elindulására, nagyjából ugyanolyan sebességgel élvezhető minden, mint egy olcsó laptopon. Ahogy a korábbi gépeken, a 1201N-en is lefuttattuk az átlagos felhasználást szimuláló Geekbench mérőprogramot, amely 1145 pontra értékelte a rendszer teljesítményét: ez közel a duplája a karácsony előtt tesztelt alapmodelleknek, egyedül az idén boltokba került, egymagos N450-es Atom lapkával szerelt Acer Aspire One 532h típus közelítette meg ezt a teljesítményt 934 ponttal.

Rá lehet kötni lapostévére

Ezt az Eee PC-t már HDMI-csatlakozóval is felszerelték, azaz egyszerűen rá lehet kötni a lapostévére: a nagyjából nyolcsszáz-ezer forintért beszerezhető dróton ugyanis a hangot és képet is továbbítani lehet. Ennek teljes értékű használatához a Windows 7  Home Premium verziója szükséges, nem elegendő a lebutított Starter Edition, amely csak a meglévő képmező klónozását engedélyezi, így egy full-HD tévén nem lehet azt maximális felbontásban használni. Sajnos a különálló térhatású hangrendszer illesztését biztosító digitális kimenet lemaradt erről a gépről.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Volt hely a nagyobb billentyűknek


Az Nvidia Ion lapkának köszönhetően a kétmagos Eee PC képes lejátszani HD-felbontású videókat, bár a gigászi, 1080p, vagyis full-HD felbontású, mkv formátumú filmekkel azért el lehet érni korlátait még akkor is, ha maximális teljesítményt biztosító profilra váltunk is át. A kisebb, 720p-s (HD-ready) videókkal többnyire zökkenőmentesen elboldogul, esetleg a tekerés, vagy nagyon gyors jelenetek közben tapasztalhatő némi megtorpanás, ami azt jelzi, hogy az asztali médialejátszó hardvereket azért nem ezzel a kis géppel érdemes kiváltani, bármennyire is adja magát a lehetőség.

Okádja a hőt, hamarabb lemerül

Az extra teljesítménynek persze árnyoldalai is vannak: a kétmagos Atom processzor bizony jócskán melegszik, a gép oldalán lévő szellőzőből ugyanúgy dől a hő, ahogy egy gyorsabb notebooknál is megszoktuk, ez viszont egy kifejezetten hordozásra szánt netbook esetében fokozottan zavaró lehet. Jó hír, hogy az extra teljesítményű netbook nem nagyságrendekkel drágább lassabb társainál, a Windows 7 Starter Edition verziójával 130 ezer forintért, a Home Premiummal 140 ezer forintért vihető haza.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
HDMI-csatlakozó az egyszerűbb kapcsolódáshoz

Az izmosabb processzor emellett többet is fogyaszt, a 1201N-es Eee PC egy Google Video oldalon lévő filmet folyamatosan lejátszva nagyjából 3 és fél órányi folyamatos üzemet produkált nekünk energiatakarékos módra állítva, wifihasználattal,, ez pedig csak a töredéke annak, amelyet az olcsóbb, igaz, kisebb teljesítményű példányok biztosítani tudnak - nem ritkán 7 órát is.

 

Forrás: origo.hu/techbazis

 

« vissza

ASUSNOTEBOOK.HU notebook laptop

Vár Téged Disneyland Párizsban! - Office 2010 akció!

Minden Office termék vásárlásával 2 fős utazást nyerhetsz Karácsony előtt a párizsi Disneylandbe. Légy Te a 150 szerencsés utazó egyike!

Vásárolj notebookod mellé Office terméket! Kérd az ügyfélszolgálaton kedvezményes ajánlatunkat!

Ajándék védőtok Asus EEEPC-hez

Az Asus 1001PXD és 1015PEM netbookjaihoz ajándék védőtokot adunk az akció erejéig.

Nyerj okostelefont Office vásárlással

Vásárolj Microsoft Office terméket és jelentkezz! Minden 10. regisztrált termék nyer! Akár egy Office vásárlással is nyerhetsz, de 10 csomaggal GARANTÁLT az ajándék!*

Innováció 2011

Az Innováció 2011 rendezvény egy példaértékű kezdeményezés az informatika élvonalába tartozó cégektől

A termék bekerült az összehasonlító listába...
Az lista jobb oldalon felül a menünél található